Egy alapvetően szellemi munkát végző cégnél a Covid19 előtt mi is jelezte számunkra, hogy vége az irodai munkának? (szinte már nem is emlékszünk)
A kollégái pakolni kezdtek, jé, már 6 óra van?Elígérkezett egy programra, lassan ideje elindulni!Na, még időben odaérek a gyerekért.
Mindig volt valami, ami jelezte a munkaidő végét. Egy esemény, ami az órán túl is mutatta, hogy ideje abbahagyni, ideje elindulni.
A home office-ban a munkaidőnk cseppfolyós lett.
Tartson velünk ebben a cikkben is, amiben szokás szerint adunk egy-két tippet a hétköznapokra. A szemléletünk középpontjában ismét az egészségmegőrzés áll.
Hogy hagyja abba időben a munkát, ha otthonról dolgozik?
Ha a feladatok határozzák meg a munkaidőt:
Legyen egy napokra lebontott feladatlistája. Némi gyakorlattal vagy egyszerű időmérő app-okkal (pl. Tmetric) jól látható, melyik típusú feladat mennyi időt vesz igénybe. Amikor megtervezi a napját, csak 70%-ban töltse ki feladatokkal. A maradék 30%-ra mindig akad jelentkező…. Minden nagyobb lélegzetű feladat elvégzését fejezze be egy kis mozgással.
Ha fix óra a munkaidő, azt gondolnánk, kicsit könnyebb azt betartani otthonról is, de nem.
Tartsa be percre pontosan a munkaidő végét (is). Ha a főnöke azt látja, hogy csak másnap reggel olvassa a levelet, de akkor küldi is rá a megoldást, egy idő után le fog szokni az este fél nyolckor küldött feladatokról…
Amikor munkaidőben otthon vagyunk, folyamatosan bizonyítani akarjuk, hogy 100%-ban hasznosak vagyunk a cégnek így is. Nem akarunk lemaradni egyetlen email-ről, egyetlen chatről, egyetlen mozzanatról sem. Szinte várjuk, hogy azonnal reagálhassunk rájuk. Mi ez, ha nem túlmunka?
Ha Ön a munkába járás kieső idejét is munkával töltötte meg, akkor önkéntesen adott magának egy 10%-os fizetés csökkentést. (feltételezve az 1 órás utazási időt, kb.)
Egy zseniális és vicces ötletet láttunk ebben a kisfilmben a munkaidő betartásához. Tartsunk egy kis szünetet, alig 2 perc:
Ok, tegyük fel, elértük, hogy ne dolgozzunk otthonról a munkaidőnkön túl. Szuper.
Ha az aznapra tervezett feladatokat sikeresen el tudta végezni, a lelkemegkapja az öröm, az elégedettség, a nyugodtság érzését. Magabiztos lesz, hogy ura a helyzetének. Nagyon fontos.
És mi a helyzet a testünkkel? Ha a munkavégzés alatt fel sem állt, csak folyamatosan koncentrált, akkor jó eséllyel a munkaidő végére már rossz a komfortja.
Két eset van: vagy fáj is már a háta, válla, dereka, lába, vagy hamarosan fájni fog.
Otthoni irodai munkát végzőknek érdemes kihasználni, hogy egy testmozgás nem igényel több hetes szervező munkát vagy anyagi befektetést sem. 25 percet minden nap könnyedén talál egy kis mozgásra. Séta a levegőn, egy videós torna,vagy csak jó hosszú nyújtózkodások, egy jó app (30daysfitness), és ezekhez most átöltöznie sem kell!
A kényelmes irodai munkavégzés sokszor apróságokon múlik.
Legyen egy terve a fejében arról, hogy milyen lépésekben valósítja meg az íróasztalnál végzett otthoni munkája kényelmét. A home-office álom-munkaállomását.
A világítás, az asztal, a szék, de egy csuklótámasz, ülőpárna vagy monitor emelő is nyújthat azonnali segítséget. A lényeg az, hogy ne legyen másodlagos szempont a testének kényelme, hanem élvezzen prioritást.
A König+Neurath irodabútorok, irodai székek és asztalok szakértője évtizedek óta. Nézzük, hogy egy szék miként tudja szolgálni az Ön egészségét.
Írtunk egy összefoglaló listát azoknak, akik tervezik irodaszék vásárlását. A König+Neurath-nál segítünk abban, hogyan válasszunk megfelelő irodai széket. A legtöbben csak addig jutunk el, hogy állítható-e a szék magassága. No de, ez még messze nem minden. Tudja-e, hogy egy rosszul beállított széknél a térdekre nehezedő nyomás a legnagyobb probléma?
Fussa át most ezt a listát, amit a König+Neurath irodabútor szakértői írtak. Ha úgy érzi, hogy tud újat mondani Önnek a kisokosunk, akkor kattintson tovább a cikkre.
Ülésmagasság – centiben mondjuk?Ülésmélység – fenekenként más és másAz ülés felülete – puha legyen vagy keményÜléspárna – a vastag, süppedős jó lesz?Ülés szélessége – legyen jó széles?Az ülés szöge – dőljön, de mennyit?Karfa – támasztékul szolgálHáttámla – de meddig érjen?A szék dőlésszöge
De nemcsak a székek a felelősek az irodai kényelmünkért.
Mi a helyzet az asztalokkal? Vannak egyáltalán ergonómikus asztalok?
De még mennyire hogy vannak! A König+Neurath kínálatából emeljünk ki egy irodai munkaasztalt, a Talos.S-t, aminek tudja állítani a magasságát.
TALO.S slide
A gázliftes magasságállítóval ellátott, minimalista Talo.S irodai munkaasztal egyike a termékcsoportunk kiválóságának. Munkalapja és lábai számos variációban konfigurálhatók, így bárki saját ízlésére szabhatja irodai vagy otthoni munkaállomását. Termékoldal: https://minosegiirodabutor.hu/a-talo-s-irodai-munkaasztal/
A motorizált változatban is rendelhető, egyetlen gombnyomással emelhető irodai asztal egyik pillanatban az ülőmunkát, másikban az álló munkát támogatja. Ha még nem jött el az ideje a szünetnek, munka közben is válthat pozíciót. Érdemes az álló munkavégzésben töltött szakaszokat a munkája kreatívabb, lazább részében felhasználni.
A teste ilyenkor megpihen, más izomcsoportok terhelődnek, felfrissül, a gerincére nehezedő nyomás enyhül, javul a vérkeringése, majd 30-40 perc elteltével visszaül a székre és az asztal követi a normál magasságba.
Irodai well-being az otthonában is. És mindez egy asztaltól.